Flash Replacer

Olvasták: 4154

Éghasadás - Falling Skies

Manapság már minden második mozifilm vagy tévésorozat témája valamilyen világvége, nem ritkán idegen invázió. Jönnek a gonosz ufók, aktuális hőseink legyőzik őket, hepiend.  Az Éghasadás, azaz a Falling Skies sem forradalmasítja az alapkoncepciót, de csavar rajta egy kicsit, és képes gyorsan magába szippantani a nézőt.

 

 

Az alapsztori szerint sokat látott bolygónkat ezúttal is egy földön kívüli ellenfél találja meg magának. A több, gépi és biológiai alapú fajt is magába foglaló hadnak megérkeztekor nem sok akadályt jelent keresztülgázolni a készületlen emberiségen. A világ energiahálózatát lekapcsolják, hadseregeinket legyőzik, városainkat lerombolják, s az emberiség kilenctizede megszűnik létezni.

 

Maga a sorozat csak a világvége után fél évvel veszi fel a fonalat. Főszereplőnk egy egykori történelemtanár (Noah Wyle), aki a bostoni túlélők egy csoportjának másodparancsnokaként igyekszik boldogulni, illetve túlélni a porrá rombolt városban, miközben hadtörténeti tudását próbálja felhasználni ahhoz, hogy életben tartsa embereit és az ellenállási mozgalmat.

 

 

Az idegenek motivációjára a kezdetekkor nem derül fény – jönnek, látnak, győznek. Annyit azonban tudni lehet, hogy 8 és 18 év közötti gyerekeket gyűjtenek, akikkel azután kísérleteket végeznek – egészen pontosan biomechnikus implantokat ültetnek beléjük, amelyek engedelmességre kényszerítik őket. Tom Mason tanár úrnak pedig, miközben családja maradékát igyekszik megmenteni, elrabolt kisfia után is kutatnia kell, s kiderítenie, mi a céljuk a gyerekekkel az idegeneknek.

 

Valójában az Éghasadás sztorija egyáltalán nem hangzik nagy durranásnak, mégis, van a sorozatban valami, ami nem csak nézők millióit képes leültetni hétről hétre a képernyő elé, de még a kritikusok elismeréseit is sikerült kiváltania. Ez természetesen elsősorban nem a történet érdeme, hisz sok újat ebben a témában nem lehet mondani, de lehet újféleképpen – a színészi játék, a dramaturgia, a történetvezetés révén az Éghasadás mindenképpen kiemelkedik a B-vonal jellegtelen tömegéből. Bár a karakterdráma ellenségei nem biztos, hogy képesek lesznek élvezni a szériát, minden más sci-fi rajongó és átlagnéző számára egészen biztosan maradandó élményt tartogat.

Cimkék: éghasadás, falling skies, sci-fi,