1. könyv / 2. fejezet

Olvasták: 2102

Viszlát Föld!

Az emberiség, bár meghódította a Naprendszert, végeredményben sohasem volt képes kitörni a Föld vonzásából. A különböző bolygókon és holdakon található kolóniák szép sikereket értek el az emberiség élettérének kibővítését célzó projektekben szerte a rendszerben, a populációk lélekszáma azonban nem engedhetett meg olyan mértékű bővülést, amilyennel a sok-sok generációval ezelőtti ősök számoltak.
A régóta áhított földi egyesülés, a kevés fantáziával Emberi Szövetségnek keresztelt tömörülés uralta a bolygót, mérsékelt sikerrel. Bár a bolygó népeinek 99 százalékát védőszárnyai alatt tudhatta, rengeteg gondot okozott a kimaradt csoport. Terroristák, megszállott, téves ideológiáktól fertőzött egyének voltak ezek, akik rejtőzködve tervezték aljas merényleteiket, nem ritkán biológia fegyverekkel elkövetve azokat. És hogy a helyzet még tovább fokozódjon, a túlzsúfolt Föld maga is jajkiáltást hallatott, világméretű aszállyal és ebből adódóan a rendelkezésre álló élelem radikális megcsappanásával jelezte, az emberiség elérte tűrőképessége határát.

A globális kormányzat természetesen a lázadókat vádolta, mint minden gond okozója, a legfelsőbb vezetés számára azonban nyilvánvalóvá vált: a folyamat visszafordíthatatlan, a Föld rövid időn belül élhetetlen hellyé válik. Nem csak az éhezés, és az ebből fakadó kiszámíthatatlan események, de az éghajlati változások, a szaporodó természeti katasztrófák is mind-mind arra utaltak, az embereknek sürgősen új lakóhelyet kell keresniük.

William Jonas először maga sem értette, hogyan került képbe, mikor rábízták a Végső Megoldás projekt végrehajtását. Őszinte megdöbbenéssel vette tudomásul, amit már régóta sejtett. Mint megtudta, a színfalak mögött több száz éve folyamatban volt egy terv, mely az emberi faj fennmaradásának biztosítását tűzte ki célul, és aminek eredménye egy gigantikus flottában testesült meg. Amikor először körbevezették a vezérhajón, szóhoz sem jutott. A legmodernebb technikával felvértezett flotta parancsnokságát bízták rá, persze egyáltalán nem érdemtelenül. Számos veszélyes küldetésen bizonyította rátermettségét, vezetői képességeit, odalent a Földön rajongó kissrácok milliói gyűjtötték a róla szóló cikkeket és albumokat, igazi sztárnak számított a planétán.

A feladat korántsem tűnt egyszerűnek: megszervezni három millió ember evakuálását a Földről, anélkül, hogy a kevésbé szerencsések megtudnák, mire is készülnek. Ez volt ugyanis a kormányzat célja: az egész hatalmas akciót titokban végrehajtani. Jonasnak voltak kétségei, de a végső cél jogosságát nem vonhatta kétségbe. Ám, ahogy az lenni szokott a Földön, a dolgok nem mentek ilyen simán.
Természetesen a terroristák neszelték meg legelőször a dolgot. Röplapokat kezdtek el terjeszteni, lázító beszédeket tartottak azt kifogásolva, hogy akik nem kerültek kiválasztásra, vajon miért „másodrendű” földlakók? A hatóságok képesek voltak kezelni a kialakult tömegmegmozdulásokat, de Jonas jól tudta, csak idő kérdése, hogy elszabaduljon a pokol. A kompok rejtett kilövőállásokból indultak útnak, álcázva. Ennyi embert feljuttatni a flottáig nem volt egyszerű feladat, de nem is tűnt lehetetlennek. Akadt olyan komp, amit földről indítható rakétával lőttek le az elégedetlenkedők, de a nagy többség azért célba ért.
Végül a flotta indulásra készen állt, már csak egyetlen dolog volt hátra. Jonas utolsó feladata egy globálisan sugárzott beszéd megtartása volt, melyben biztosítja a maradókat, hogy amint megtalálták a megfelelő helyet, egy kibővített flottát küldenek értük, és mindenki átszállításra kerül az új édenbe. William Jonas azonban jól tudta, hogy mindez hazugság. Tisztában volt úti céljukkal, és azzal is, hogy semmiféle terv nincs arra nézvést, hogy visszaküldik a hajóhadat valaha is a Földre. Így becsülete úgy diktálta, hogy megtagadja a beszéd megtartását. Feljebbvalói természetesen rövid időn belül tudatosították benne, nincs választása, a parancsot teljesítenie kell.

A flotta indulása előtt egy órával Jonas a rögtönzött stúdióban ült, és szenvtelen arccal bámult bele a rá szegeződő kamerába. Kimért hangon felolvasta az előtte heverő panelen futó szöveget, majd némán felállt, és kisétált a helyiségből. A parancs az parancs, ő pedig katona, ez járt a fejében. Még ha ellenkezik is az elveivel. A távolodó vezérhajó hídján követte nyomon, hogyan zsugorodik anyabolygója, épp időben ahhoz, hogy lássa a fellobbanó lángok kísérteties fényeit, szerte a bolygó felületén. Az ottmaradtak máris egymásnak estek…

Az út hosszú, végtelenül hosszú volt, gyermekek születtek és nagyszülők haltak meg a hajók fedélzetén, de végül az emberiség elérte végső célját: az Orion csillagködöt.
Az első eredmények kecsegtetőnek tűntek. Megannyi lakható bolygó, rendszerek sokasága, első látásra tökéletesnek tűnt a környezet. Nem sokkal később futottak be a műholdképek a néhány kiválasztott bolygóról, és néhány óra múlva már mindenki számára nyilvánvalóvá vált: nem az emberek a Csillagköd első látogatói. A letapogatók ősi civilizációk, több ezer, vagy akár millió éves épületek és infrastruktúra nyomaira bukkantak. Jonas és a vezetés örömmel nyugtázta, hogy nem a nulláról kell kezdeniük a benépesítést, míg a spirituálisabb személyek egyenesen égi jelnek vélték, hogy sorsuk idevezette őket.
A kompokat már időben előkészítették, a felderítő egységek egyre több információt szereztek a planéták felszínéről. Nem kellett azonban túlságosan sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a Csillagköd észrevegye legújabb lakóit. A háttér-energiaszintek fokozódó erősödése csak egy volt azon előjelek közül, amelyet William Jonason kívül csak kevesen vettek észre. Amikor pedig kiderült a sokkoló igazság, az emberek nagy részét váratlanul érte a felfedezés: a kihaltnak kitt civilizációk nagyon is aktívak, a kezdetben ideálisan berendezett lakóhelynek tűnt Csillagköd pedig számos faj otthonául szolgál.
Az emberiség legújabb kori történelme bizony nem ígérkezett sétagaloppnak…

 

 

 

 

Cimkék: William Jonas,

1. könyv Ébredés 2. könyv Szikrák 3. könyv Háború 4. könyv Fények 5. könyv Árnyak 6. könyv Koalíció 7. könyv Pajzs