Olvasták: 2235

Stargate: Universe

Számomra, aki nem vagyok szakértője az eredeti Csillagkapu sorozatnak (ill. a spin-off Atlantisból sem volt szerencsém túl sok részt megtekinteni) nagy-nagy örömmel fogadtam a hírt, mely szerint a készítők új sorozatot terveznek, ami szakít a legtöbb „csillagkapus” hagyománnyal, és újszerű formában próbálja mindazokat meghódítani, akik eddig kimaradtak a mókából.

Az alkotóknak egy afféle űrbéli road-movie járhatott a fejében, legalábbis a sorozat kezdetei erre utalnak. Dr. Nicholas Rush tudós egy titkos központban próbál rájönni a csillagkapu kilencedik ékzárának titkára, mikor támadás éri a létesítményt, és a jelen lévő szerencsétlen sorsúak kénytelenek az időközben megfejtett csillagkapun át menekülni. Egy a probléma ezzel, a várt barátságos célállomás helyett egy teljesen idegen környezetbe kerülnek hőseink, melyről hamar kiderül: egy feltehetőleg az Ősök által épített űrhajóról van szó. El is nevezik Destiny-nek (értitek, Végzet, hogy költői legyen), majd kénytelen-kelletlen elkezdik feltérképezni a hajót, és megpróbálják megérteni, vajon mi volt eredeti célja, és miért lett magára hagyva, végtelen utazásra kárhoztatva az éj sötétjében.

Bizonyára nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy a sorozatot elég vegyesen fogadták a sci-fi műfaj követői. A fanatikus SG rajongók közül jó néhányan úgy érezték, el-”bettölsztárgalaktikázták” az egész hangulatot, és van is némi igazuk. Az akciódús epizódokat ugyanis gyakran szakítják meg olyan részek, amikor voltaképpen a 44 perc végén ugyanott tartunk, ahol tartottunk az elején, csak néhány szereplőnek eggyel több tüske van a lelkében. Szintén a BSG-re hajaz a sötét atmoszféra is, a bajbajutottak gyakran nyilatkoztatják ki világfájdalmukat a nézők felé. 

 



Az új, úgymond „utcáról beesett” SG-újoncoknak viszont bejött a dolog, sokaknak közülük ugyanis a mai napig az a kép maradt meg az eredeti sorozatról, hogy „az a MacGayver csóka kimegy mindig ugyanabba az erdőbe, és ott fura izéket toszogat”. Számukra felüdülés volt az űrbéli környezet, és a jóval komorabb hangulat.

Maga a történet fantasztikus lenne, de. És ez esetünkben egy nagy „de”. A legtöbb kritika tárgya ugyanis az volt, hogy az egyébként izgalmasnak tűnő alapszituációt két évad alatt sem sikerült teljesen kibontani, folyton jelentéktelen mellékszálak indulnak, és mikor visszatérnénk a fősodorhoz, újra. Kínlódás, használta sok fórumozó a kifejezést. Pedig a karakterekben rengeteg lehetőség rejlett, az első évadból különösen jóra sikerült a Rush és a parancsnoki posztot betöltő Young ezredes hatalmi harca.

Tömören összefoglalva az SGU a következőről szól: száll a Destiny, ki tudja, hova, a fedélzetén lévő emberek pedig hol egymással, hol külső ellenséggel, hol idegen fajokkal (bizonyám!) küzdenek, néha-néha pedig elgondolkoznak azon, hogy a pokolba nem lehet hazajutni ezzel a hihetetlen dolgokra képes űrhajóval. Közben szerelmek szövődnek, ellenségeskedések alakulnak ki, ahogy az már lenni szokott a hosszú időn át nem önszántukból összezárt emberek között.

Azért azt még a fanyalgók is elismerik, hogy jól összerakott, kiváló látványvilágú és stílusú sorozat volt az SGU, amiben hatalmas potenciálok rejlettek, az meg már a készítők töketlensége, hogy nem merték még darkosabb irányba elvinni az egészet, ahogyan ezt egyébként a történet, a helyzet igényelte volna.

Sajnos a második évad végén a sorozatot utolérte a szériák népbetegsége, és elkaszálták. Ami a lezárást illeti, van is, meg nincs is, ki-ki döntse el maga, mennyire jön be neki. Általános vélekedés szerint óriási kár, hogy a készítők nem tudták kihasználni a lehetőséget, és megelégedtek egy, a közepes szintet éppen csak meghaladó alkotással. Személy szerint nekem tetszett, a mai sci-fi-ínséges időkben azért jó lett volna, ha megmarad.