Olvasták: 3156

Oblivion – A film, melyet nem felejtünk el


Posztapokaliptikus sci-fiből nincs hiány a piacon, meglehetősen nehéz ebben a műfajban újat mutatni – az Oblivion, magyar nevén a Feledés azonban olyan film lett, amelyet ha nem is fogunk emlegetni évek-évtizedek múlva, de mindenképpen kihagyhatatlan mindazok számára, akik egy kicsit is szeretik a zsánert.

Joseph Kosinski már hét éve házal saját sztorijával, mielőtt azonban megrendezhette volna megálmodott filmjét, bizonyítania kellett Hollywoodban. Ez a Tron folytatásával sikerült is neki – bár a film maga meglehetősen felejthető, kétségtelen, hogy elképesztő látványvilágot álmodott meg hozzá a rendező. Éppen ez az Oblivion legnagyobb erőssége is.
A film, anélkül, hogy a meglehetősen sok meglepetést tartogató történetet lelőnénk, 2077-ben játszódik, miután az emberiség sikeresen legyűrt egy idegen inváziót, cserébe azonban a Föld lakhatatlan pusztasággá vált. Fajunk maradéka a Szaturnusz egyik holdján, a Titánon hozott létre magának új otthont, és a szülőbolygón már csak két ember maradt – a bolygó vízkészletének energiává alakítását felügyelő Jack Harper (Tom Cruise) és Victoria (Andrea Riseborough). A páros kényelmesen éli életét a felhők közé nyúló Skytowerben, Jack néha a sugárzó zónák határán röpköd és a maradék partizán idegen által megrongált drónokat javítgatja – aztán egyszer csak lezuhan egy űrhajó, aminek léteznie sem szabadna, és minden a feje tetejére áll.

 



Ami miatt valóban kötelező a film megtekintése, az a látványvilág – a rendező és a Pi életének operatőre, Claudio Miranda olyan elképesztő vizualitással gyönyörködtetnek el minket, amilyet régen láthattunk. A Föld sivár pusztaságában árválkodó monumentális romhalmazok, az aprólékos precizitással megtervezett technológia, az felhőket tűként átdöfő Égitorony minden valamirevaló sci-fi rajongónak megindítják a nyálképzését. Egy olyan posztapokaliptikus világ ez, amelyben magunk is szívesen eltöltenénk legalább néhány órát a kecses buborékhajó kormánya mögött vagy a sok kilométer magasban található üvegfalú medencében úszkálva.

A film igazán nagy kihívást nem állít színészei elé, ezzel mindenki tökéletesen meg is birkózik – a világában többször is csalatkozó akcióhős figurája lazán megy Cruise-nak, partnernője tökéletesen hozza a szabályokba szerelmes, magában vívódó Victoriát, talán egyedül Olga Kurylenko lóg ki egy kicsit a sorból, de nem túl feltűnően. Morgan Freeman természetesen uralja a vásznat, amikor csak megjelenik rajta, és a Trónok Harcával ismertté vált Nikolaj Coster-Waldau is tökéletesen hozzá a morcos harcedzett veterán karakterét.

Összességében a film egyáltalán nem tökéletes alkotás, de a világ egyszerűen megragad és nem enged. Megpróbál ugyan filozofikus lenni, de nem emiatt fogunk rá emlékezni, hanem azért, mert az elmúlt évek egyik legtökéletesebben megalkotott posztapok világát hozza el nekünk.