Olvasták: 1828

J. J. Abrams, a geekek messiása

J. J. Abrams neve ma már mindenkinek ismerősen cseng, hiszen ha Hollywoodban science-fiction filmet készítenek, ő szinte biztosan ott mozog valahol a háttérben. A műfaj iránti elkötelezettsége azonban nem újkeletű – már jóval azelőtt kultstátuszba emelkedett filmeken és sorozatokon dolgozott, hogy komolyabban ismertté vált volna.

Kerrierje mondhatni eleve elrendeltetett, hiszen két producer gyermekekén látta meg a napvilágot. Korai tanulóéveit a Sarah Lawrence művészeti iskola tanulójaként töltötte, itt dolgozott filmen először – egy Nightbeast című sci-fi/horror zenéjét írta 16 évesen. Első filmjeit már húszas évei második felében elkészíthette producerként, és olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Harrison Ford, James Belushi és Mel Gibson, 1998-ban pedig Jerry Bruckheimer és Michael Bay mellett munkálkodott az Armageddonon.

Neve mégis akkor vált igazán ismertté, mikor saját cége, a Bad Robot élén 2001-ben elkészítette az azóta már kultstátuszba emelkedett Aliast, majd 2004-ben a Lost sorozatot, Damon Lindeloffal közösen. Ezeknek köszönhetően kezdték úgy emlegetni, mint a – néha már idegesítő módon – csavaros, nagy ívű sztorik mesterét.

Csillaga innen rendületlenül ívelt felfelé – 2006-os első saját rendezése mindjárt a Mission Impossible széria harmadik darabja volt, amely osztatlan sikert nem aratott ugyan, de biztos alapot biztosított számára ahhoz, hogy ne kelljen felállnia a rendezői székből.

 



A megosztó jelző további munkásságára is áll. A következő évben egy találtkamerás Godzilla-utánérzéssel, a Cloverfielddel jelentkezett, 2011-ben pedig a nyolcvanas évek kisvárosos-kisgyerekes science-ficionjeire hajazó Super 8-et tette le az asztalra. Ezek azonban csak felejthető, mondhatni mellékes filmek ahhoz képest, hogy mostanra rábízták Hollywood két legmeghatározóbb sci-fi franchise-át, a Star Treket és a Star Warst is.

Előbbi univerzumot már két filmmel is bővítette. 2009-ben rögtön azzal indított, hogy az alapjaitól rebootolta a Kirk és Spock kalandjait, és egy közepesen sikeres, viszont tagadhatatlanul lendületes filmet hozott össze, amellyel sikeresen lehelt új életet a Star Trek világába. Ennek köszönhetően idén már a második rész is megjelent, és a harmadik is tervben van már. Kétségtelen, hogy történetszövés tekintetében nagy csalódás mind a két film, ám ettől függetlenül szórakoztató darabokat, igazi popcorn-mozikat kreált Abrams.

A legnagyobb kérdés most az, mihez kezd majd Lucas univerzumával – a rosszemlékű Star Wars előzménytrilógia után nem lesz könnyű feladat olyan filmet készíteni, amelyet a rajongók nem fogadnak fanyalogva. Hogy miről szól majd a hetedik rész, egyelőre nem tudjuk – valószínű, hogy a Jedi visszatér után néhány évtizeddel vesszük fel a fonalat, és jó eséllyel Harrison Ford, Carrie Fisher és Mark Hamill is feltűnik majd, de Abramst ismerve nem is érdemes találgatásokba bocsátkozni. Az biztosnak látszik, hogy a filmet Londonban forgatják majd, Abrams azonban nem túl lelkes, legalábbis a pletykák szerint az ezzel járó költözést egyáltalán nem díjazza – ez a végeredményen remélhetőleg nem látszik majd meg.

Egy dolog biztos – ha valaki képes jó Star Wars filmet rendezni, az jelenleg csakis a geek Abrams lehet, rajta kívül esetleg Joss Whedon jöhetne még szóba, ő azonban jelenleg a Disney egy másik részlegénél a Marvel-univerzumon munkálkodik. Azt viszont csak remélhetjük, hogy ezúttal több energiát fektet majd a forgatókönyvbe, mint a Star Trek esetében.