4. könyv / 6. fejezet

Olvasták: 1732

Éjoldali vérengzés

Krahdem sosem érezte még ilyen intenzíven a benne tomboló dühöt. A haragot, mely születése óta ott volt, hol mélyen eltemetve, hol bőszen felszínre törve. Első portyájára indult, s mint ilyen, kiemelt jelentőséggel bírt életében. Egy éjoldali ifjú addig nem is vehető emberszámba, amíg nem vett részt portyán. És most végre, annyi hosszú év megaláztatását eltűrve, itt van a hajón, és egy olyan kolónia felé tart, melyből hamarosan nem marad más, csak kiszáradt testek halma. Mióta a Méregfog klán tagja lett, megváltozott az élete.

Ölni akart. Bár odahaza, szülőbolygóján is rendszeresen végezhetett néha-néha rabszolgákkal, akiket nagy ünnepségek közepette mészároltak le, egy idő után már nem hozott számára kielégülést. Érezni akarta a friss vér ízét, a félelemtől bűzlő testszagot, ahogy kiontja az életet. Indulás előtt természetesen részt vett a kiképzésen. Kegyetlen próbákat kellett kiállnia, mire eljutott a klán vezetője, a Vipera elé. A hagyomány szerint csakis ő, a klán feje dönthette el, érdemes-e a harcos a további életre. Vipera legendás harcos volt. Más klánok is ismerték, s közülük sokan rettegték nevét, legendává vált, ahogy hatalomra jutott. A végső próbát a vele való küzdelem jelentette. Ha a Viperát szórakoztatta az ifjú, kedvére valóan harcolt, harcos vált belőle. Ha viszont a gyengeség jelét vette észre rajta, kíméletlenül végzett vele.

Végigpörgette emlékezetében újra és újra, hogyan küzdött meg a klán vezérével. Hamar kifáradt, elkészült erejével, és ettől kezdve csak védekezni tudott. Vipera heves támadásokkal gyengítette őt, míg végül abbahagyta, és velőtrázó üvöltéssel jelezte az összegyűlt sokaságnak: a fiú megfelelt a próbán. Ő maga nem így döntött volna. Gyengének érezte magát a küzdelem során, szánalmasnak, erejét vesztő féregnek. De ez csak addig tartott, amíg meg nem látta a következő jelöltet. Az utána következő suhancnak a Vipera egyetlen ütéssel bezúzta a koponyáját, és puszta kézzel morzsolta szét agyát, mindezt a levegőben, a legendás halálugrás bevetésével. A suhanc azt sem tudta a Vipera merre van a küzdőtéren.

A portya következő célpontja egy kisebb holdon található kolónia volt, olyan jelentéktelen, hogy még nevet sem volt érdemes adni neki. Nem mintha fikarcnyit is törődött volna vele, kiféléket kell kifacsarniuk. Neki csak a diadal volt a fontos, hogy érezze, legyőzhetetlen. Olyan kolóniákat jártak végig, akik nem csatlakoztak egyetlen Ligához sem. A hosszú út során nem volt mit csinálni. Szervezetlenül, a hajó gyomrában utaztak, a felsőbb szinteken a tapasztaltabb harcosok élvezték a kényelmesebb lakrészeket. Ők, az újoncok, jobb híján testedzéssel, küzdelemmel töltötték az időt. Halálosan unta az utat, küzdeni akart, mihamarabb. Néhány társa már vett részt portyázáson, s a hosszú út alatt meséltek neki kalandjaikról. Egy hihetetlenül izmos társától megtudta, hogy a legnehezebb feladat mindig a szerencsétlenek összeterelése. A rosszabb helyeken, mint ahova most is mennek, már nem úgy mennek a dolgok, mint régen. Az őslakók, hogy elkerüljék a vérontást, inkább felajánlják a legerősebb férfiúkat, csak hogy ne essen bántódása a népnek. Ezt a harcosok általában igen rossz néven veszik, így néha-néha figyelmen kívül hagyják a megállapodásokat, és kegyetlenkedni kezdenek a lakosokkal. Aztán vannak olyan helyek, ahova első alkalommal szállnak le, az ám az igazi móka. A döbbenet az arcokon, a félelem szaga a levegőben, mind-mind megismételhetetlen. A véneket általában megölik, mert a vérük delejes, állott, de a fiatalokat kivétel nélkül mind lecsapolják.

Épp csak annyira, hogy ne dögöljenek meg, vette át a tőle jobbra ülő harcos ifjú a szót, akinek hosszú vágás éktelenkedett az arcán. A gyerekekkel sajnos csínyján kell bánni, hiszen ők a jövőre nézve igen értékesek. Azt is elmondta, hogy nagy álma egy olyan portyahajóra kerülni, ami nem begyűjtéssel foglalkozik, mivel azokon a küldetéseken a zsákmány-, és nem az energiaszerzés a cél, így szabadon lehet gyilkolni. Amikor Krahdem magára maradt, átkozta a balszerencséjét, hogy gyűjtőhajóra került. Azzal vígasztalta magát, hogy az idősek és védtelenek még mindig ott vannak. Bízott benne, hogy minél többen lesznek.
Krahdem egyik álmában éppen tömegével mészárolta le az ellenséges harcosokat, mikor nagyot zökkent alatta világ. A hajó szilárd talajt ért. Azonnal talpra szökkent, többi társával együtt, élesítette Pengéjét, és hergelni kezdte magát. Üvöltött, ordított, fegyverével a hajó falát verte. Hosszú-hosszú várakozás után bukkant kell Kerion, a csapatuk vezetője, Vipera egyik legjobb harcosa. Megjelent, s gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Szónoklatot tartott a begyűjtés fontosságáról, és arról, hogy a férgek véréből nyert energia tartja életben klánjukat. Mindenkit hadrendbe parancsolt, és azt üvöltötte a képükbe, hogy aki nem követi a parancsait, azt saját kezével fogja kibelezni.

Krahdem jól figyelt a kiképzés alatt, tudta hát, hogy Kerion őszintén beszél. Kiegyenesedett, társaival együtt csatasorba fejlődött, és fejébe nyomta sisakját.

-    Ne feledjétek, patkányok! – ordította vezetőjük. – Csak begyűjtjük, aztán a feldolgozás után kidobjuk őket! Csak a vérük kell! Az öregek és a gyengék szabad prédák!

Feltárult a nyílás a külvilág felé, és megindultak lefelé a rámpán. Keményen döngött lépteik alatt a fém. Kerion vezette őket, egyenesen a külön számukra emelt Áldozati Kamrába. A helyi lakosok itt gyűjtötték össze azt a száz fiatal férfit, akikből az éjoldaliak szabadon kinyerhették az energiához oly’ nélkülözhetetlen vért. Krahdem közvetlenül vezére mögött haladt, hangos csatakiáltásokkal hergelve magát és a többieket.

A csapat dörgő léptekkel vonult be a Kamrába, mikor Kerion álljt parancsolt. A következő pillanatban dühödt üvöltés hagyta el sisakja mélyét. Krahdem körbenézett. A Kamrában körös-körül fiatal, meglett férfiak tetemei feküdtek, csuklójukon és lábukon vágás. Csak most vette észre, hogy a helyiség padlózatát folyadék borítja. Vörös folyadék. Az átkozottak egyszerűen kivéreztették magukat! Kerion továbbra is dühödten üvöltött, és a kijárat felé vette az irányt. Emberei szótlanul, katonás rendben követték.

Nem tértek vissza a hajóra. Egyenesen a közeli faluba mentek. Gyors tempóban szelték át a mezőket.  Kerion egyre dühösebb lett, ahogy közeledtek a település felé. A harcosokat láthatóan felpaprikázta az, hogy vezérüket ilyen állapotban látják. A falu elöljárója teljes díszében fogadta őket. Körülötte további tisztségviselők álltak, meredten bámultak a közeledő csapatra. Mikor már egészen közel értek, az előljáró szólásra emelkedett, ám Kerion Pengéjének jól irányzott csapásával azonnal kettéhasította őt. A pokol elszabadult. Krahdem csak erre várt. Pengéjét beizzította, és válogatás nélkül kezdte aprítani a körülötte lévőket. Nem törődött vele, kit és hogyan végez ki: a vér íze elvette az eszét. Előfordult, hogy saját társát is megcsonkította, csak mert az rossz helyen vetette meg a lábát.

Mikor már nem látott mozgó célpontot, az épületeket kezdte aprítani. Karjába épített sugárvetőivel sorra robbantotta fel az erős kőből készült építményeket. Fejlett nép birtokolta a holdat, nagyszerű épületeket emeltek, melyek azonban pillanatok alatt porrá zúzódtak Krahdem keze nyomán. Mikor végzett a pusztítással, leengedte karját, lekapcsolta Pengéjét, és körültekintett. Csak romok maradtak, így visszatért a többiekhez.

Azok éppen azon fáradoztak, hogy a túlélőket összegyűjtsék egy kupacba. Kerion féktelen dühében azt akarta, hogy olyan leckét kapjanak ezek a csúszómászók, amiből mindenki más tanulhat. Körülbelül harminc-negyven nyöszörgő túlélőt gyűjtöttek össze, középre górták őket, és az éjoldali horda fenyegetően állta körül őket. Kerion kiválasztotta az egyiket, megragadta, és dörgő hangon szólt hozzá.

-    Nagy hibát követtetek el, férgek!
A kezében tartott szerencsétlen halkan könyörgött az életéért. Arról beszélt, hogy ők nem tudták, mire készülnek a Kamrában, és hogy a falubeliek nem tehetnek semmiről.

Kerion félrefordította a fejét, úgy bámult kívülről átláthatatlan sisakján át a vérző, elgyötört szerencsétlenre.
- Azt…én …mondom…meg…ki…tehet…erről!!!
Az utolsó szavánál már elkezdte lenyúzni áldozata bőrét. Módszeresen haladt, nem hagyott ki egyetlen részt sem. Mikor végzett, ledobta az immár vergődő húsdarabra emlékeztető férget a földre, és egyetlen jól irányzott rúgással szétzúzta koponyáját. Körbenézett, majd elindult visszafelé. A válla felett még odavetette:

-    Szórakozzatok el velük, fiúk!

A maradék sereg azonnal rávetette magát a túlélőkre. A szerencsétleneket még sokáig kínozták, mielőtt véget vetettek szenvedéseiknek. Krahdem élen járt ebben is. Egy nőt nézett ki magának, akinek utolsó óráit valóságos rémálommá változtatta. Mikor végzett, levette sisakját, és elégedetten pillantott körbe. Első Portyának megteszi. Elindult vissza, hajója felé. Még sohasem érzett ekkora kielégülést. 

 

 

Cimkék: Kerion, Krahdem,

1. könyv Ébredés 2. könyv Szikrák 3. könyv Háború 4. könyv Fények 5. könyv Árnyak 6. könyv Koalíció 7. könyv Pajzs