Olvasták: 2127

A tűzkígyó visszatér



1982-t írunk, az ősz derekán játunk. Kaliforniából tekintünk misztikus égboltunkra. Valaminek a nyomában járunk, valaminek, amit csak a legspeciálisabb eszközzel tudunk észlelni. A Kiskutya (Canis Minor) csillagkép egyik pontját pásztázzuk, várjuk, hogy a hetven éve nem észlelt fénycsóva elhúzza karcsú testét felettünk. S akkor, ott, a palomar-hegyi teleszkóp képét kivetítő monitorokon meglátjuk őt: a Halley-üstökös pillanatnyi tüneményét, apró, de annál jelentőségteljesebb fénycsóváját. Legalább is képzeletben.

Évezredek óta az univerzumban

Már az ősi feljegyzések is szólnak az üstökösök jelenségéről. A Halley-t például Kínában, időszámításunk előtt 467-ben figyelték meg először, vagy legalábbis ez volt az első rögzített észlelés. Tűzkígyónk napjainkig mindössze harmincszor mutatta meg magát, bár „üstökös léptékben” ez azért nem rossz arány.

A Halley- üstökös nevét Edmund Halley-ről, 17. században tevékenykedő angol tudósról kapta, aki komoly felfedezésekkel gyarapította az üstökös-kutatást. A Halley névadója azon szerencsések közé tartozott, aki láthatták a tünékeny csodát. Ő pontosan háromszáz évvel a Halley Kaliforniából figyelt látogatása előtt, 1682-ben észlelte az „öreg hölgyet”. Ekkor megjósolta, hogy 1758-ban újra visszatér a Naprendszer belső tartományaiba.

Mindig visszatér – de hogyan?

Tudtad, hogy üstökösök periodikus visszatérése azon alapul, hogy a Nap körül keringenek, a gravitációs erő által meghatározott pályán?
A mi Halley-nk bizony gyakran eltűnik a kíváncsi szemek elől, mivel mikor pályája túlsó végén van, harmincötször messzebb jár a Naptól, mint a Föld. Ilyenkor még a legerősebb teleszkópok számára is láthatatlan. Amikor azonban a legközelebb tartózkodik a Naphoz, bolygónk pályáján belülre kerül. A Nap felforrósítja, s jeges magját óriási gáz-és porfelhő veszi körül. Ez adja az üstökös ragyogó fényét.

 

 

Tényleg csak hetvenhat évente láthatjuk a csodát?

A Halley-üstökös keringési ciklusaként hetvenhat évet állapítottak meg. Az üstökösünktől azt várhatnánk tehát, hogy szabályos időközökben, mindig ugyanazt a Nap körüli pályát követve jelenik meg. Ez így is történne, ha kizárólag a Nap gravitációs tere hatna rá. Ám az üstökösöket a Naprendszer bolygói is vonzzák, kiváltképp a nagy tömegű Jupiter és Szaturnusz.

A Halley leggyorsabban hetvennégy és fél év alatt tette meg pályáját. Miután 1835 őszén elhaladt a Nap mellett, a bolygók felgyorsították mozgását, s ezért már 1910 áprilisában újra látható volt.

Donald Yeomans volt az, aki a hetvenes években összegyűjtötte az eddigi összes Halley-észlelésről feljegyzett dokumentumot. Ezáltal kirajzolódott a Halley mozgása 1910 júniusáig. Később már komputerrel kiszámította a bolygók fényes tűzkígyónkra gyakorolt hatását 1910-től a nyolcvanas évek közepéig. Reméljük, „kiszámíthatatlan” szépségünkre nem kell a jósolt időpontig, nagyjából 2058-ig várnunk.

 

 

 

Cimkék: üstökös,