6. könyv / 2. fejezet

Olvasták: 1787

A mentőakció

Az űrállomás kihalt volt. Itt-ott tűnt fel egy-két fegyveres őr. Az egyik megfigyelő részleg ajtaja kicsapódott, és egy zaklatott fénylény süvített ki rajta, mint akit üldöznek. Végig száguldott a folyosókon, egyenesen a vezérlő felé vette az irányt. Amikor odaért gondolkodás nélkül szakította fel az ajtót, úgy rontott be a helyiségbe.

- Uram! Hatalmas flotta tart felénk! A Ligák .... - zihálta, levegő után kapkodva.

Oxh felkapta a fejét, először a jeleneten lepődött meg, de rövidesen tudatosult benne maga a hír is.

- Micsoda? Az nem lehet! Honnan tudják?
- Nocsak, nocsak! - csettintett az ujjával Phantom. - Váratlan fordulat!
- Azonnal szóljatok Diasnak, hogy riadóztass a flottát! - adta ki az utasítást Oxh.
- Diast nem találjuk két napja, Uram! - lihegett a hírhozó.
- Azt hiszem én láttam őt utoljára. - mondta Phantom. - Halálosan fáradt volt! - mosolygott a szokásos kéjes vigyorával.
- Vipera, te mekkora erőt tudnál átcsoportosítani? - fordult Oxh az éjoldalihoz.
- Portyán van a hordám nagy része, nem érnek ide időben.
- Eliszter? - nézett kérdőn az emberre, aki az asztlara feltett lábbal ücsörgött, és egy fogpiszkálóval próbálta kibányászni az ebéd maradékát a fogai közül.
- Mi? Jah igen! Fogalmam sincs, nem állunk készültségben. Talán egy nap kellene, esetleg kettő.
- Az ördögbe is! Honnan tudták? Miből sejtették, hogy itt vagyunk, és hogyhogy nem derült ki, hogy szervezetten indultak el felénk? A romboló hadosztályunk nem lesz elég ellenük!
- Engem is érdekelne, hogy vajon honnan ... - lépkedett Phantom körül a Vipera, szúrós tekintetét az alakváltóra szegezve. Lépteit szinte hallani sem lehetett, mégis olyan erőteljes volt a járása, hogy egy pillanatra Phantom is elbizonytalanodott abban, hogy az éj a földön jár.

- Uraim! Senki nem vádol senkit! A koalíció tagjainak céljai azonosak! - intette Oxh asztalhoz a feleket.

Egy újabb műszaki tiszt lépett be az ajtón, egy adattáblát tartva a kezében. - Egy pillanatra ha megbocsájtanak ... - intett Oxh, majd átvette az adattáblát az érkezőtől.

Néhány pillantást vetett az adatokra, majd intett a két tisztnek, hogy hagyják őket magukra. Oxh ezután nagyot sóhajtott, majd a fali konzolhoz lépett, néhány kijelző érintést követően egy kékeszöld sugárnyaláb pásztázta végig a helyiséget. Az ajtók lezárultak, halvány zöldes megvilágítást járta be a szobát.

- Micsoda hangulatfény! - nevette el magát Eliszter, míg Vipera kissé nyugtalanul ült a helyén. Nem szerette a váratlan meglepetéseket.
- Uraim! Rossz hírt kell közöljek! Minden jel arra mutat, hogy áruló van köztünk! - kezdte Oxh, miközben lassan körbe járt az asztal körül. - Az a berendezés, amit bekapcsoltam, csupán óvintézkedés. Egyetlen hatása van csupán, meggátolja az alakváltást! - állt meg Phantom mögött.
- Úgy érted, hogy Ő lenne az áruló? - kérdezte meglepetten Eliszter.
- Én nem csodálkoznék rajta! - húzta elő Vipera a tőrét a mellény zsebéből.
- Óvatosan a vádakkal Fénylény! - mondta lassan, fenyegetően Phantom.
- Csupán tények vannak! Most kaptam meg néhány általam elrendelt vizsgálat anyagát! Az eredmények lehangolóak! Első tény, hogy Dias halott! Második tény, hogy egy alakváltó ölte meg, méghozzá ... éjoldali alakban. - sokat sejtetően Viperára nézett, majd folytatta. - További tény, hogy Dias hajóján ez az alakváltó elhagyta a bázist, és nagy utatt tett meg, uticélja a Ligák borni konferenciája. Következő tény, hogy minden hírszerzési forrásunkat meglepve a Ligák pontos és precíz támadásba kezdtek ellenünk. Az utolsó tény, hogy ez az alakváltó ma itt ül ebben a teremben, és a berendezés hatására nem tud alakot váltani, így se Vipera, se Eliszter nem lehet az. Ha összerakom ezeket a tényeket, egyetlen végkövetkeztetés marad, ez az alakváltó nem más, mint Phantom.

Eliszter előkapta a fegyverét, Phantom homlokához nyomta, majd csorgó nyállal kérdezte:
- Nem akarsz valamit mondani, alakváltó?

Meglepő módon a Vipera szólalt meg Phantom helyett:
- Először is tedd le a fegyvert, mert ellenkező esetben azonnal kitépem a szíved. - sziszegte Eliszternek. - Az Ő élete az enyém, neked nincs jogod még csak gondolni sem a halálára. Csak nekem van hozzá jogom! - majd felpattant és két pillanat múlva már a falnál álltak, ő és Phantom. - Mesélj Te féreg, mi jár abban az aljas fejedben? Elárulsz minket, újra? Ez lassan a hobbid, eladsz mindenkit, ahogy tetted ezt anno velem is, az arénában!

Phantom felszívta magát, és hatalmasat lökött az éjoldalin. Vipera úgy repült a terem közepén található asztalra, hogy Eliszter felpattant a székéről.

- Elég ebből! - kellt ki magából Phantom. - Jellemző módon nem láttok tovább az orrotoknál! Ha valaki ellenőrzés alatt akarja tartani a Csillagködöt, lehetne kicsit felkészültebb és objektívebb is, kedves Oxh "testvér"! És ha még egyszer kezet emel rám a vicsorgó ölebed - mutatott Viperára - nem a Ligák lesznek a legkisebb problémád okozói, ezt megígérem! Csak a gyengék és a kishitűek engedik, hogy becsapják őket, csak ők azok, akik nem látnak ... a tények mögé! - hangsúlyozta ki a tények szót, lassan és nyomatékosan. - Engem ellenőrizgetsz, mikor a saját bizalmasod képes elárulni? Azt sem tudod kikk az embereid! Igen, Dias halott! Igen, én öltem meg! Huha! Kiiktattam egy kémet a hatalmas Oxh tévedhetetlen gépezetéből! - majd elővett egy memóriakártyát, és átadta Oxhnak. - Tessék, nézd meg ezt a kommunikációt, amit Dias és Thorim között fogtam el! Volt áruló a bázison, de már halott! Azonban nem lehettem biztos abban, hogy mennyit adott át a Ligáknak a terveinkből. Ezért elmentem az Ő bőrébe bújva a Ligák konferenciájára. Könnyű dolgom volt.

- Rendben! Lenne egy kérdésem, de vigyázz, mit felelsz, alakváltó! - lépett oda hozzá Vipera, a ruháját igazítva. Pont Phantom elé lépett, és mélyen a szemébe nézve tette fel a kérdést. - Rájött valaki a konferencián, hogy ki vagy? Egy Liga vezető, egy fénylény .. esetleg ..Thorim? - fürkészte Phantom arcát, minden mozdulatát, rezzenését az éjoldali vezér.

- Ez a kemény, szigorú tekintet elszánt harcost takar. Aznap, az arénában nem hoztam jó döntést. Belátom! Talán az egész háború másképp zajlott volna, ha nem Lucchi vezeti a zsoldos sereget, hanem Te. Rossz hangok, rossz szavakat súgtak a fülembe - vetett egy pillantást Phantom Oxhra. Vipera egy pillanatra elbizonytalanodott, nem tudta Phantom mire céloz ezzel, de nem hagyta, hogy eltérjen a tárgytól.

- A kérdésemre válaszolj! Leleplezett valaki?

Phantom és Vipera farkasszemet néztek egymással.

- Nem! - felelte Phantom. Vipera hátrébb lépett, és bólintott.
- Hiszek neked Phantom! - tárta szét a kezét Oxh. Most, hogy ezt tisztáztuk, nyilatkozz nekem arról, hogy mekkora flotta áll a rendelkezésedre, és be tudjuk-e vetni a ligák elleni védekezésben?
- Egyelőre nem kívánom felfedni a seregem méretét. Bevetni pedig a legkevésbé sem akarom! Javaslom hívd vissza a flottáid, hogy a veszteségeid minimálisak legyenek.
- Ez arcátlanság! - emelkedett fel Eliszter, amikor Phantom megelégelte a dolgot. A kezéből hosszú nyúlvány csapott ki, egyenesen Eliszter felé. Az ember nyakára tekeredett, apró pengék bújtak elő a nyúlvány falából, egyre mélyebben és mélyebben hatolva be a bőr alá, a húsba. Eliszter kapálózott, majd lassan kezdett kékülni. kis idő múlva a nyúlvány lazulni kezdett, és szép lassan visszahúzódott Phantom testébe. Eliszter kezdett újra emberi színt kapni.
- Több tiszteletet Eliszter! - seperte le a kezét Phantom. - Amint látod Oxh, a kis szerkezeted rám hatástalan. Alábecsültél! Most távozom, és ebből a díszes koalícióból ezennel kilépek! - majd elindult az ajtó felé, de egy pontom megállt és visszanézett Viperára. - Mi még találkozunk! Addig is ... - és elővett egy apró tárgyat a zsebéből, Vipera családjának ősi jelvényét, majd odadobta az éjoldalinak.

Vipera egy ideig figyelte az alakváltót, ahogy távozik a szobából. Egyetlen egy dologra tudott csak gondolni. Ha Phantom nem volt nyomás alatt, hiszen a gátló szerkezet hatástalan volt rá, és tudta, hogy kilép a koalícióból, miért hazudott arról, hogy a konferencián felismerték? Vipera ugyanis tisztában volt azzal, hogy Phantom hazudott, amikor erről kérdezte, de ezt az információt megtartotta magának.



A sötét teremben nyirkos levegő suhant át. Szokatlan érzés volt, hiszen az ajtók zárva voltak. Adalric az ablaknál állt bámult ki, a végtelen űr nyugalmát fürkészve.

- Mit tettél Lyesen? Mit tettél? - tette fel a kérdést, magát vádolva a kialakult helyzetért.
- Már más nevet használok, hívj Oxh-nak .. Mester!
- A megnevezés csak megtévesztés. Te jó ember vagy, ismerlek! El sem tudom képzelni, hogyan lehetséges ez az egész? Hogy voltál minderre képes? Éjoldali kolóniákat irtottál ki a méreggel, ami ellen más világokon küzdöttünk, emberi kolóniák egész társadalmát mészároltattad le az űrben, elszigetelve mindentől! Fegyvertelenek voltak!
- Azokat nem én tettem! Csupán megterveztem, és végrehajtattam! De nem én tettem!
- Hallod Te saját magad Lyesen? Kiadod a parancsot a népirtásra, és még védekezel? Mit vétett neked ez a világ, hogy el akarod pusztítani?

Oxh eddig megpróbálta leplezni az indulatát, de eljött a pillanat - amit Adalric szándékosan provokált - amikor már nem tudta tovább magában tartani a valódi indokait.

- Hogy mit vétett? Ez a világ helytelen! Nem jól van összerakva! Hibásan működik! Nézz körül Mester! A népünk egy nyámnyila csürhe! Szent fazekak vagyunk! Meg sem tudjuk magunkat védeni! Kolóniáról kolóniára jártunk, és mindenhol megvetést tapasztaltunk! Lenéztek minket, pedig mi mindenhol segítettünk! És köszönet helyett megvetés, hála helyett üldöztetés volt az osztályrészünk! Emlékezz vissza, mennyit nélkülöztünk, az utolsó falatokat is odaadtuk az éhezőknek! És mik a a fénylények ebben az Univerzumban? Senkik! Olcsó szerzetesek, akiknek se foguk, se körmük, akik boxzsákként üzemelnek. Beléjük rúgnak, de azok csak állják! Én méltóságot szeretnék kivívni a népünknek! Erőt, hogy igenis tiszteljenek minket, hogy ha egy fénylény megjelenik valahol, pont annyit érjen, mint egy éjoldali, vagy egy alakváltó! -

- És szerinted mi a megoldás? A népünk kettészakítása? Ártatlan milliók lemészárlása? Vérrel akarod beszennyezni mindazt, amit őseink letettek az asztalra?
- Nem! Nem ... én nem ezt akartam!
- Kérlek Lyesen! Nyílj meg, és ezúttal, ne hazudj magadnak!

- Igazad van! Ezt a világot teljesen le kell rombolni ahhoz, hogy egy alázatos, megtört, világ maradjon utána. A világégés túlélői már nem érzik magukat magasabb rendűnek, a jog, a gazdaság, a hierarchia megszűnik, az egész nulláról fog kialakulni. Egy fejlődő, tiszta Univerzum ideje jő el. Az azonos fajok tagjai kis kolóniákba tömörülnek, a saját kultúrájuk felépítése végett. Elszigetelt területen, élhetik a saját életüket. Nem nyomorítják mindennapjaikat háborúk, ők dönthetik, el milyen politikát kívánnak folytatni. Megszűnnek a vegyes ligák, és a kaotikus korrupció helyét felváltja az önrendelkezés. A négy vezető, akik ezt garantálják, 500 éves békét kötnek egymással. Adalric, újrakezdhetjük! Te meg én! Megmenthetjük a népünk becsületét! A fénylények soha többé nem lesznek megalázva, élhetik saját békés életüket, és ha kell meg is védhetik magukat. Új technológiákat kell kifejlesztenünk! Nem elég már csupán megbénítani az ellenség hajóit! Mert újra és újra vissza fognak térni ... meg kell védeni magunkat! El kell pusztítani az ellenségeinket! Egy ilyen világot kell felépítenünk, kettőnknek ...

- Én ebben nem tarthatok veled Lyesen! - vágott közbe Adalric. - Te jót akarsz, a célod nemes, de az eszközeid helytelenek! Az út, amit választottál nem az én utam, és a szomorú az egészben, hogy nem is a Tied! Nem a fénylények útja! Ez egy gonosz, tömeggyilkos útja, aki életek millióit kívánja kioltani ahhoz, hogy egy ehhez képest kis csoportnak elhozza az ideális társadalom esélyét. Azért mondom csak azt, hogy az esélyét, mert nincs arra garancia, hogy nem marad-e gyűlölet a túlélők szívében. Hogy nem vezet-e ez az egész még keményebb és még nehezebb időkhöz? Nem számíthatja ki senki azt, hogy milyen folyamatok indulnak majd meg. Itt és most kell ennek megálljt parancsolni!

- Késő már! Már nem lehet visszafordulni!

Hirtelen lökések rázták meg a rombolót. Mindketten az ablakhoz léptek és kitekintettek rajta. Csillaghajók ezrei állt csatasorban. Megérkezett a Ligák egyesített ereje.

- Érted jöttek, Mester! Nekem mennem kell. Az útjaink ezen a ponton elválnak egymástól. - mondta Oxh, majd odalépett Adalrichoz. megszorította a vállát, miközben a szemébe nézett. Adalric fájdalmat látott Oxh szemében, és egy alig észrevehető könnycseppet. Bólintott egyet, egykori tanítványának, aki aztán elhagyta a termet. Néhány pillanat múlva odakint elszabadult a pokol, egymásnak feszült a két sereg, és elindult a pusztítás. Adalric egy darabig nézte, majd egyre nagyobb fájdalom kerítette hatalmába. Úgy érezte, hogy ezt látnia kellett volna, látnia, hogy barátját milyen sötét gondolatok emésztik. Csalódott volt, nem is elsősorban Lyesenben, inkább saját magában.

A csata rövid volt, a Ligák hamar győzelmet arattak. Adalric előtt most már csak egyetlen egy cél lebegett, valahogy helyre kell hozza a hibáját, és megóvni a Csillagködöt Oxh haragjától. És már volt is egy terve ....

Cimkék: Oxh, Dias, Eliszter, Phantom, Vipera, Lyesen,

1. könyv Ébredés 2. könyv Szikrák 3. könyv Háború 4. könyv Fények 5. könyv Árnyak 6. könyv Koalíció 7. könyv Pajzs