2. könyv / 1. fejezet

Olvasták: 5296

A fogoly

A jól megszokott útvonalon haladt az őrjárat a váltópont felé, és a hagyományokhoz hűen ezúttal sem zavarta meg semmiféle rendkívüli esemény a néhány napos felderítést. Calathea Swanson hadnagy elkészítette jelentését, és műszakjának hátralévő részére visszavonult a híd egy viszonylag nyugodt sarkába. Hiába, a huszonnégy órás szolgálat kimerítette az embert. Nő létére még így is jobban bírta, mint a legénység néhány alfahím tagja, akik állandó panaszkodásukkal tüntettek a kiterjesztett szolgálati idők ellen. Calatheát a csecsemők éles, panaszos visítására emlékeztették a teremtés ezen koronáinak sipítása, Ő viszont jól megvolt az új beosztással. A műszak nagy részében úgysem történt soha semmi, az ellenőrző protokollok kimenetén pedig már ránézésre látta, ha valami nincsen rendben.

Bár az emberiség nem állt háborúban senkivel, a kialakult helyzet mégis szükségállapotra emlékeztetett. Az őrjáratok sűrűn váltották egymást, az emberek által „meghódított” három bolygó körül erős záró pajzs alakult ki. Meghódított, ízlelgette magában a szót Calathea, nevetséges. Sok más gondolkodó társával együtt jól tudta, a planéták, melyeken megvetették lábukat az emberek, gyakorlatilag lakatlanok voltak, a többi faj képviselői gyors egymásutánban léptek le az Ébredés után, otthagyva nekik a teljes infrastruktúrát. Betolakodók voltak, egy másik világból.

Az emberi gyanakvás természetesen azonnal mozgásba lendült. Ismeretlen vizeken hajóztak, ezért egyelőre mindenkit ellenségnek tekintettek. Kémhajóik folyamatosan gyűjtötték az információkat a Csillagköd lakóiról, így hamarosan megismerhették az éjoldaliak bestiális természetét, a fénylények képmutató hitbuzgóságát, és az alakváltók arrogáns manipulációit. William Jonas vezetésével rövid időn belül a paranoia lett az a hadsereg legfőbb ismérve, és a teljes elszigeteltség politikája győzedelmeskedett. Az emberek egyedül maradtak új otthonukban…

Az őrjáratok pusztán védelmi célokat szolgáltak. Az éjoldaliak eddig egyetlen alkalommal próbáltak becserkészni egy Hektórt, de az könnyedén visszaverte a támadást. Minden valószínűség szerint csak arra voltak kíváncsiak, milyen harci potenciállal bírnak újdonsült ellenfeleik.

Calathea kényelmesen elhelyezkedett vackában, és szunyókálni kezdett. Megtehette, a központi számítógép az első gyanús jelre hangos vernyákolásba kezd majd, feltéve, ha akad olyan esemény, ami okot szolgáltat erre. Talán el is bóbiskolt, mikor bekövetkezett az, amire eddig nem volt sokszor példa. Erősödő pittyegés ébresztette fel félálmából, hamar felugrott, és szemügyre vette a hatalmas, a híd jelentős részét elfoglaló kijelzőt. Energia kisüléseket jelzett nem messze tőlük, de épp annyira, hogy a járőrhajó ne kezdje el a kritikus riasztási folyamatot. Calathea összeráncolt homlokkal vizsgálta az adatokat. A kisülések egyre közeledtek, a számítógép által generált becslés alapján ha így folytatja, közvetlenül keresztezni fogja az őrjárat pályáját. Azonnal hívta a parancsnokot…

Néhány percen belül felbolydult a híd. A parancsnok érkezett utoljára, addigra a különböző részlegekért felelős altisztek már elemezték a rendelkezésre álló információkat. A kép hamar összeállt: valahol előttük űrcsata zajlik, és ők épp a kellős közepén fognak áthaladni. Calathea jelentett a parancsnoknak, aki mogorván figyelte őt, miközben hamuszínű bögrét tartott a kezében, melyből nyilvánvalóan kávét (vagy annak látszó löttyöt) szürcsölgetett. Borostája elárulta, nem volt ideje semmire, miután kiugrott ágyából. Egykedvűen hallgatta a nő mondandóját, majd mikor az befejezte, biccentett, és odébb sétált, hogy szemügyre vegye a helyzetet. Miután felmérte a lehetséges következményeket, kiadta a parancsot: pályamódosítás nélkül továbbhaladni, megfigyelést végezni, és mindenféle konfliktust elkerülni.

Lassan rajzolódott ki előttük a szituáció, de végül értelmet nyert: körülbelül három-négy éjoldali hajó üldözött egy alakváltó egységet. A menekülő hajó szemmel láthatóan is az utolsókat rúgta, az éjoldaliak egyre közelebb kerültek hozzá. Harmin parancsnok éppen megerősítette passzív álláspontját, amikor a kommunikációért felelős altiszt jelezte, bejövő audio adást fog. A parancsnok jelezte, hogy részéről rendben van. Idegen nyelvű segélykérés volt, az alakváltó hajóról. Női hangnak tűnt, de ahogy hallgatták, hamar rádöbbentek: valószínűleg egy rendkívül fiatal alakváltó küldhette, a könyörgő hangszín egy gyermek hangjára hasonlított…

Harmin rezzenéstelen arccal tovább kortyolta kávéját. A legénység nagyobb része számára ekkora már nyilvánvalóvá vált: egy ártalmatlan, sőt, lehetséges, hogy polgári alakváltó hajót ért támadás. Calathea megköszörülte a torkát.
- Uram… Talán megfontolhatnánk…

A parancsnok felemelte jobb kezét, ezzel fiatal hadnagyába fojtotta a szót. Rásandított, egyértelmű arckifejezésével értésére adta: tudja, mire gondol a nő, de szó sem lehet róla. Calathea egy pillanatig döbbenten meredt rá, majd hirtelen kiviharzott a helyiségből.


Jonas elmélyülten tanulmányozta az előtte tornyosuló iratokat.
- Parancsmegtagadás, engedély nélküli vadász használta, engedély nélküli dokkolás… Meddig tart még ez a lista, Swanson hadnagy?

A hazaérkezés után azonnal fogdába kísérték. Nem jelentett számára túl nagy változást, hiszen a járőrszolgálat hátralévő részét is ott töltötte. Harmin tajtékzott, többször is tudtára adta, hogy „elintézi neki” a kiszabható maximális büntetést. Calatheának nem voltak illúziói: a dezertálási kísérletet halállal büntetik a hadseregben, még akkor is, ha meg sem történt.

A kihallgató helyiség falai még mindig Jonas kérdését verték vissza.
- Hogy van a lány? – kérdezte Calathea.
Jonas megvető pillantást küldött felé.
- A lány hogyléte a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja mindazt, ami Önre vár, Swanson hadnagy. Példát fogunk magával statuálni. Megbocsáthatatlan, amit tett. A parancsmegtagadás és a többi szarság csak egy dolog… Mit gondol, mennyi munkámba fog telni, míg elsimítom a diplomáciai botrányt, amit okozott?

A férfi hirtelen felugrott, megragadta Calathea nyakát, és a falhoz nyomta nőt.
- Tisztázzunk valamit… - sziszegte közvetlen közelről az arcába. – Nem csak a felettese vagyok, hanem az egész emberi faj vezetője. Egyetlen célom van, életben tartani ezeket a reményvesztett, hontalan szerencsétleneket, akik azt sem tudják hová kerültek, arról meg végképp fogalmuk sincs, hogy miféle ellenségeket ébresztettek fel!

Eleresztette Calatheát, aki levegő után kapkodva zuhant a földre. Öklendezni kezdett, négykézláb próbálta összeszedni magát. Jonas hátat fordított neki, és a helyiség egyik, átlátszatlan falát bámulva folytatta.
- Tudom, miért tette, Calathea. De az emberség a legutolsó dolog, amire most szükségünk van. Gondolhatja, hogy önző vagyok, és csak a saját érdekeimet nézem, szíve joga. Hidegen hagy. Maga egy porszem a gépezetben, egy jelentéktelen paca a vásznon, érti? Kapjon a fejéhez, ez itt nem egy kihallgatás! Arra semmi szükség! Csak tudatosítani akartam magában, mielőtt meghal, hogy a tette mit sem ért, felesleges volt.

Szó nélkül elhagyta a helyiséget. Calathea nagy nehezen felhúzta magát a székre. Még mindig pihegett az átélt fizikai bántalmazástól. Átkozott Jonas! Tette, amit tennie kellett, és nem bánta meg. Megmentett egy ártatlan lányt a biztos haláltól, vagy valami még rosszabbtól. Emelt fővel fog bírái szemébe nézni. Feltéve, ha lesz tárgyalása. Már ebben sem volt biztos…

***

William Jonas egy apró porpihét sepert le válláról. Makulátlanul kell kinéznie a találkozás alkalmából. Díszegyenruháján a gombok és jelzések talán még sosem csillogtak ennyire. Naponta felöltötte, hogy szokja a rég nem tapasztalt érzést, az anyag hűvös simogatását, fennkölt nemességét. A tükör előtt gondosan gyakorolta a gesztusait, hogy lehetőség szerint elkerüljön minden esetleges félreértést, amit a kultúrák különbözősége okozhat. Történelmi pillanathoz érkezett az emberiség – az első hivatalos kapcsolatfelvétel a Csillagköd népei közül az alakváltóktól érkezett.

Alig néhány hete történt mindez. Jonas elmosolyodott, ahogy felidézte az eseményeket. Jól emlékezett, adminisztratív munkába temetkezett azon a napon. Monoton tevékenységében egyik titkára zavarta meg, aki kopogtatás nélkül rontott be ajtaján. Jonas összevonta szemöldökét, és éppen kérdőre akarta vonni a fiatal férfit faragatlanságáért, de nem jutott rá ideje, segítője azonnal belefogott mondandójába. William Jonas, az emberi civilizáció teljhatalmú vezetője döbbenten hallgatta a jelentést. Először nem is fogta fel a jelentőségét, csak néhány perc elteltével kezdett benne tudatosulni, mi is történt. Ezek szerint mégis jól csinálta a dolgokat, a mindenit! Bár az emberek a Ligák révén kapcsolatba kerülhettek a Csillagköd lakóival, azok reakciója a legnagyobb jóindulattal is csak csendes elviselésnek volt nevezhető.  De most, végre eljött az, amire vártak: hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvétele! És éppen az alakváltókkal, akiket a Csillagköd népei közül a legtöbbre becsült Jonas.

Habár hivatalos kapcsolatfelvétel sosem történt, Jonas jó néhány civil alakváltóval találkozott már utazásai során. Hideg, racionális életvitelük minden esetben lenyűgözte, ugyanakkor félelemmel töltötte el őt. A fiatal alakváltó lányért is csupán egy hajót küldtek, mindenféle üzenet nélkül. Automata jármű érkezett érte, és bár nem mellékeltek semmiféle instrukciót, Jonas jobbnak látta, ha minden akadékoskodás nélkül elengedik vendégüket. Jól bántak vele, valóban vendégként, és nem fogolyként kezelték, viszont szóra nem sikerült bírniuk. Végül az idő őt igazolta: a kapcsolatfelvétel a jóakarat megerősítésének jele, nem lehet más!
Lelke mélyén már látta a leendő ember-alakváltó szövetség pilléreit, mely uralhatja a Csillagködöt békében, harmóniában, egymás segítve.

A csúcstalálkozótól immár csupán három nap választotta el őket, és Jonas a legjobb formáját akarta hozni. Elhatározta, minden apró-cseprő hivatali ügyét elrendezi, hogy tiszta fejjel járulhasson a delegáció elé, megtisztulva a hétköznapi ügymenet agyzsibbasztó hatásától. Hatalmas elánnal vetette bele magát a munkába, rohamléptekkel haladt az ügyekkel. Magában ironikusan meg is jegyezte: ha ilyen elszántsággal végezné napi munkáját, egy hét után már nem is lenne feladata.

48 óra alatt végzett, csupán egyetlen ügyet hagyott hátra, aminek megoldásával kapcsolatban még nem jutott dűlőre. Hogy kiszellőztesse fejét, kedvenc szórakozása, az Orion Race Társaság pályái felé vette az irányt. Egyszerűen imádta ezt a sportot. A bejáratnál természetesen feltűnt érkezése, azonnal szabaddá tették egyik kedvenc arénáját, és nagy tiszteletadás közepette kísérték fel a kilövőálláshoz. Bár Jonas nem kedvelte ezt a felhajtást, imponált neki, hogy ekkora népszerűségnek örvend emberei körében. Miközben átöltözött, még végigfutott a legutóbbi eredményeken, és elégedetten nyugtázta, néhány rekordja még mindig aktuális, hiába az Akadémia különleges tehetségeket felkaroló elit osztályának erőfeszítései.

Miközben rótta a köröket – ezúttal új rekord felállítása nélkül – gondolatai egyfolytában Calathea Swanson körül jártak. Az az átkozott nő, nem képes csendben maradni, és elismerni, hibázott. Nem hiányzott a publicitás, mégis sikerült valahogy kicsempésznie röpiratát arról, szerinte miért haladnak rossz irányba a dolgok. Bár ez elhárítás még épp időben csípte el, komoly kenőpénzeket kellett juttatni a mindig akadékoskodó médiának, hogy ne kürtölje tele az emberek által lakott bolygókat az állítólagos „koncepciós perről”. Gondot okoz, komoly gondot. Mire véget ért a repülés, Jonas meghozta a döntést.

Visszasietett irodájába, és aláírta a kivégzést elrendelő határozatot. Nem tűrheti, hogy a hadseregben felüsse fejét a konok akarnokság, a saját-fejünk-után-megyünk mentalitás. Továbbá nem hiányzik egy olyan messiás-szerű kényszerképzettel rendelkező személy folyamatos mesterkedése, mint ez a nő. Meg kell halnia, a haditörvények egyértelműek. Egy gonddal kevesebb. Rányomta antik pecsétjét, és továbbadta titkárának feldolgozásra. Tudta jól, az éjfélt már nem éri meg Calathea Swanson. Most már minden idegszálával nyugodtan készülhet a másnapi, sorsfordító találkozásra…

Minden úgy zajlott, ahogy elképzelte. A helyszín már önmagában is eposzi volt: egy ősi alakváltó űrállomás, a holt elődök bölcsességének aurájával átitatva. Mondjuk, fordult meg a fejében, késnek… Miért késnek egy ilyen tiszteletreméltó nép követei egy ilyen fontos találkozóról? A hajójuk már dokkolt az állomásra, mégsem jelentkezett senki sem a tanácsteremben. Jonas és a küldöttség többi tagja idegesen feszengtek, ahogy egyre több idő telt el. Tanácstalanság lett úrrá rajtuk.

Végül az egyik falon elhelyezett panel felvillant, és egy üzenet jelent meg rajta. Jonas meredten bámult a feliratra, amit pontosan értett, és értelmezni is tudta, mégis néhány pillanatig olyasféle bárgyú arckifejezést engedett meg magának, amit nyilvánosan soha nem mert eddig alkalmazni. Maga az üzenet nem volt túlságosan bonyolult:
HOZZÁK ELÉNK A NŐT.


***

-    Mégis hogy történhetett ez???
Jonas dühöngött. Nem csak mérges volt, fékevesztetten, kétségbeesetten dühöngött. A küldöttség többi tagja elhűlten figyelte magából kifordult vezetőjüket. Végül az kitombolta magát, és lassan leroskadt az asztal mellé a többiekhez. Arcát kezeibe temetve gondolkozott.  Miért, miért, miért? Miért kell a létező legrosszabb forgatókönyvnek megvalósulnia, éppen most?
Az üzenet dekódolását követő első sokk hamar alábbhagyott, Jonas azonnal elhagyta az űrállomás területét, és kapcsolatba lépett bizalmi embereivel. Valószínűleg sosem fogják megérteni, vajon miért mondott rájuk szeretve tisztelt vezetőjük annyi csúfságot pusztán amiatt, hogy végrehajtották a parancsát. A tény ettől tény marad: Calathea Swanson halott.

A mentő ötlet! Épphogy bevillant, egy halvány reménysugár. Ismét felépült a kommunikációs csatorna. Jonas hevesen tudakolta az Akadémia vezető tudósát, hogy mennyi esély van Calathea újraklónozására. A válasz azonban elkeserítette: ennyi idő még az alapfolyamatok beindítására sem elég, nem hogy egy teljes emberi szervezet rekonstruálására. Arról nem is beszélve, folytatta a tudós, hogy az alany egy újszülött szellemi szintjén lesz, és a legalapvetőbb dolgok megtanítása is hosszú hónapokat venne igénybe.

Az egyik küldött felvetette, talán jobb lenne megmondani az igazat, hogy a „nő” halott. Javaslata szerint azt azonban nem kellene partnereik orrára kötni, hogy pontosan milyen körülmények között történt a kínos esemény. Jonasnak minden erejét össze kellett szednie, hogy ne támadjon neki az ostoba férfinak. Higgadtságát részben megőrizve fejtette ki neki, hogy ha a nőt akarják, és nem kapják meg, a reakciójuk megjósolhatatlan. Még az is elképzelhető, hogy fogják magukat, és szó nélkül távoznak anélkül, hogy egyáltalán megkezdődhettek volna a tárgyalások.

Az sem jöhetett szóba, hogy valaki mással helyettesítsék Calatheát, hiszen minden valószínűség szerint az általa megmentett alakváltó is velük van, és egy pillanat alatt felismerné, hogy valami nem stimmel. Egy küldött jelentkezett szólásra, aki magát alakváltó szakértőként mutatta be. Mondandója lényege az volt, hogy tudomása szerint az alakváltók számára igen nagy gondot okoz a különböző emberek egymástól való megkülönböztetése, számukra az emberi egyedek meglehetősen hasonlítanak egymásra. Javaslata szerint nem kell mást tenniük, mint találni egy Calathea Swansonra viszonylag hasonlító asszonyt, aki a tárgyalások kezdeti szakaszában képes imposztorként megnyugtatni partnereiket.  Jonas, más megoldást nem látván, végül belement a kockázatos tervbe…

Néhány perc volt hátra a második találkozásig, és az emberek csoportja gyanakodva tekintgetett körbe a teremben. Jonas állt középen az ál-Calatheával, akit egyébként rohamtempóban választottak ki és szállítottak ide, a többiek a háttérben maradva várták, mi fog történni. Végül, másodpercre pontosan, félrehúzódott a helyiség másik bejárata, és három alakváltó lépett be rajta. Díszes, diplomáciai viseletben volt mindhárom. Jonas egy pillanatig lehunyt szemmel próbálta élvezni a pillanat varázsát, ám képtelen volt rá. A csel miatt feszültség megbénította idegrendszerét, csak arra tudott gondolni, mi történik, ha fény derül a csalásra.
Amazok szó nélkül álltak. Kissé suta helyzet, gondolta Jonas, mintha nem lenne elég a feszültség alapból is. Alaposan megfigyelte a vele szemben álló alakokat. A két szélső, öltözékük alapján, hivatalos diplomaták lehettek, a középső, alacsonyabb személyt azonban megismerte: a lány volt az, akit Calathea Swanson megmentett a biztos pusztulástól. Jonas érezte, ahogy homlokán lüktetni kezd egy ér, és agyát elönti a forróság. Ha szakértője tévedett, nyomban lelepleződnek, és az emberi nép megítélése a béka feneke alá süllyed, ebben biztos volt.

De valami nem stimmelt. A két, szélen álló alak az emberi küldöttség tagjait fürkészte, a lány viszont csak meredten állt, a semmibe bámulva. Szeme fénytelen, hamuszürke volt. Jonas megvilágosodott. A fiatal alakváltó nem lát! Nyilván az incidensnek mégis csak voltak következményei, és szerencsétlen elvesztette a látás képességét. Ha ez igaz, akkor megmenekültek. Márpedig igaz, egyre jobban megbizonyosodott róla, ahogy az alakváltókat figyelte. Nem lát, nyert ügyük van. Mintha mázsás súlyok estek volna le a válláról. Előrelépett egyet.

Az alakváltók nem reagáltak. A két szélen álló diplomata immáron Calatheát bámulták, szemlátomást kíváncsian nézegették őt. Ők is előreléptek, a lány a helyén maradt. Elmentek Jonas mellett, és egyenesen Calatheához léptek. Kézen fogták, és a lányhoz vezették. Jonas némán figyelte a furcsa eseménysorozatot, ösztönei azt súgták, ennek nem lesz jó vége. Az ál-Calathea magabiztosan haladt a lényekkel, Jonas jó előre figyelmeztette, mennyi minden múlik azon, hogyan kezeli a helyzetet.

Mikor odaértek a lányhoz, az továbbra is csak üresen bámult maga elé. Lassan felemelte a kezét, és Caletheáéra helyezte azt. Mindketten lehunyták a szemüket, és a jelenlévőkre kínos csönd telepedett. Jonas feszülten nézte a kialakult jelenetet. Mit csinálhatnak? Talán valamiféle gondolatolvasási képességével bírnak az alakváltók? Ha így van, első dolga lesz megbüntetni állítólagos szakértőjét, a lehető legszigorúbb módon, amiért ezt nem említette.

Hirtelen a lány hamuszürke szeme elkerekedett, elkapta kezét a nőtől. A két másik alakváltó azonnal előrántott két bizarr kinézetű eszközt, amit Jonas a pillanat tört része alatt fegyverként azonosított be.  Mögötte a küldöttség kiképzést kapott tagjai hasonlóképpen tettek, és fegyvert rántottak. Ha az előbbi kínos, ez már egyenesen horrorisztikus szituáció volt. Jonas felemelte kezeit, jelezvén, nem kíván harcba bocsátkozni. Az ál-Calathea ez idáig üresen bámult maga elé, most viszont eszméletlenül rogyott le a földre. Az alakváltók hátrálni kezdtek, arcukon hullámok fodrozódtak. Fegyvereiket még mindig az emberekre irányítva kivonultak a teremből, és az ajtó halk suhogással a helyére csúszott.

Jonas dühödten szemlélte az alakváltók hűlt helyét. Néhányan a földön heverő nő segítségére siettek, őt viszont a legkevésbé sem érdekelte a sorsa. Ostoba liba! Nem volt benne biztos, de gyanította, hogy valamiféle tudat-egyesülés zajlott kettejük között, és a nő elárulta magát. Na de ilyen hamar? Nevetséges! Szótlanul indult vissza hajójára. Néhányan követték, páran hátramaradtak a sérült szállításában segédkezni. Jonas épp időben érkezett vissza a hídra ahhoz, hogy lássa, ahogy az alakváltó hajó lecsatlakozik az állomásról, és teljes sebességgel távolodni kezd. Keze ökölbe szorult, ahogy figyelte az egyre zsugorodó járművet. 
Nagyszerű. Egyszerűen nagyszerű.

 

 

 

Cimkék: Calathea Swanson, William Jonas,

1. könyv Ébredés 2. könyv Szikrák 3. könyv Háború 4. könyv Fények 5. könyv Árnyak 6. könyv Koalíció 7. könyv Pajzs