Olvasták: 2297

A Nap rejtélyei


Amikor minden héten azt látjuk a moziban, hogy az ember meghódítja a galaxist, nem nehéz elfelejteni, hogy alig tettük még ki a lábunkat saját bolygónkról. Egyelőre még testvérbolygónkat, a Marsot sem voltunk képesek meglátogatni, nem hogy messzebbre kalandozni, és a Voyager is alig jutott messzebbre a hátsó kertnél kozmikus léptékben gondolkodva.

Nem csoda hát, hogy saját rendszerünkről is jóval kevesebbet tudunk, mint gondoljuk. A modern ember például azt hinné, legalább központi csillagunkat, a mindannyiunkat éltető és magához láncoló Napot értjük már valamennyire – pedig ebben az esetben igaz az, hogy minél több választ találunk, annál több kérdés merül fel.


Méghogy az időjárás szeszélyes

Az egyik legnagyobb rejtély, mely csillagunkat övezi, a bizarr hőmérsékleti viszonyokkal függ össze. Tudósaink feltételezik, hogy a Nap 11 évente váltakozó ciklusaiért, a napkitörésekért és más hasonló jelenségekért az igen aktív mágneses mező felel – ez azonban bizonyos jelenségeket egyszerűen képtelen megmagyarázni. Mindjárt a legelső ilyen, amelyet az Ulysses űrszonda figyelt meg. A csillagunk megfigyelésére küldött eszköz azt jelentette, hogy az északi és déli sarkok között jelentős, mintegy 7 százaléknyi hőmérséklet-különbség áll fenn. A tudósok arra tippeltek, ezt a pólusok valamilyen különbözősége okozza, s mint kiderült valóban, a Nap egyik sarkvidékén valójában több kisebb mágneses pólus található, egyelőre azonban ennek oka is rejtély.

 



És ha már a napciklusokat említettük – tudjuk ugyan, hogy a Nap 11 évente váltogatja aktív és kevésbé aktív időszakait, ennyi időnként cserélnek helyet pólusai is. A modern időkben rendesen viselkedő ciklus azonban néha érthetetlen módon „szabadságra megy”. Ezt a jelenséget, melyet Maunder Minimum néven ismerünk, még csak egyszer sikerült megfigyelni – nagyjából hetven évet ölelt fel a XVII. század második felében, és egybeesett a Földön a Kis Jégkorszakkal, amikor olyan hideg telek köszöntöttek az emberiségre, hogy a Temze jegén vásárokat lehetett tartani. Ebben az időben a 40-50 ezer napfolt helyett csak mintegy ötven jelent meg csillagunkon, tehát a napfolttevékenység az ezredére esett vissza. Ennek oka mindmáig ismeretlen, se előtte, se később nem volt rá ismert példa. Ugyanakkor más csillagok esetében a csillagászok már figyeltek meg még ennél is megmagyarázhatatlanabb, teljesen véletlenszerű viselkedést – mondhatni szerencsések vagyunk, hogy csak ennyi jutott nekünk eddig a rakoncátlankodásból.


Ahol a fizika széttárja karjait

Az egyik legérthetetlenebb jelenség mindközül azonban a Nap felső rétegei közötti hőmérsékletkülönbséghez kapcsolódik. Míg a felszín „mindössze” 6000 Celsius-fokon izzik, az e felett található fotoszféra már átlagosan 1-2 millió fokos, ami jóval közelebb áll a mag hőmérsékletéhez. Olyan ez, mintha a villanykörte úgy melegítené fel maga körül a levegőt, hogy közben az üveg hűvös marad – a fizika törvényei egyszerűen nem látszanak működni. Számos lehetséges magyarázattal álltak már elő a tudósok, köztük azzal, hogy a melegedést nagysebességű mikrokitörések okozzák, melyek a hőt a koronán keresztül egyből a fotoszférába juttatják, bizonyítani azonban mind a mai napig egyiket sem sikerült.

Nem csoda hát, ha még mindig képesek vagyunk csodálattal tekinteni a világegyetemre – a magunk megszokott fizikai törvényei néhol mintha nem léteznének, vagy egyszerűen csak szeszélyesen viselkednének, csak azért, hogy az emberiségnek legyen min gondolkodni a következő évtizedekben is.