5. könyv / 4. fejezet

Olvasták: 1672

A Koalíció 2.rész

- Hogy kerültem ide? – motyogta Adalric. Látása kezdett kitisztulni, de feje még mindig zsongott az ütéstől, amit kapott. Nem lepte meg, hogy senki sem válaszolt kérdésére. Lassan körbenézett a cellában. Hideg és nyirkos, amilyenek a börtöncellák szoktak lenni, gondolta magában. Próbálta összeilleszteni a történet darabkáit, mi is történt valójában. Miután elvált Lyesentől, a szobájába indult, de a jelek szerint valahová máshová érkezett.

Megérintette duzzadt arcát. Ujjai nyomán fájdalmat érzett. Mégis, mi ez a hely?
- Ó, egy újabb nyomorult, aki rossz lóra tett… - hallotta valahonnan. Nem tudta meghatározni, melyik irányból jön a hang. – Üdvözöllek Oxh birodalmában!
A szomszéd fogoly volt, Adalric biztos volt benne. Tehát Oxh ejtette volna csapdába? Ennek semmi értelme nem volt. Miért tett volna ilyet?
- Hol vagyunk? Mi ez a hely? Ki vagy te?
- Egyszerre csak egy kérdést, barátom! – a másik hangja egyre magabiztosabban csengett. – Az Új Hajnal Fényei börtönbolygójának vendégszeretetét élvezzük mindketten. Az, hogy én ki vagyok, a dolgok jelen állása szerint lényegtelen. Halott vagyok. Legalábbis hamarosan az leszek, legyen elég ennyi.
- Miért ejtett foglyul minket Oxh? – Adalric teljesen összezavarodott.
- Nos, azt pontosan tudom, hogy engem miért zárt be ide, és miért fog kivégeztetni hamarosan, ugyanis megtörni nem fog. A kérdés az, hogy te miféle célból kerültél ide? Miben mesterkedtél, amivel útját álltad az Új Hajnal Fényeinek?
- Egyszerű zarándok vagyok, aki a Csillagködöt járja, s ahol tud, segít…

Gúnyos kacaj visszhangzott fel a kőfalak között.
- Hát persze… Egy irgalmas szamaritánus, mi is lehetne más! Oxh ért hozzá, hogyan kínozza az ellenségeit… Máskülönben nem tett volna be épp téged mellém! Azzal akar megtörni engem, hogy egy jótét lélek szenvedéseit kell végig nézzem? Vagy csupán ezzel akar bosszantani? Kiismerhetetlen az a fénylény!
- Sajnálom, ha nem ilyennek képzelted rabságodat – Adalric még mindig zavartan tekintgetett körbe. Időt kellett nyernie, hogy kitaláljon valamit. – Neked mi a történeted? Mondd el, őszintén mondom, hogy érdekel.
- Meséljek? Szívesen teszem, ha már így rákérdeztél. De nem az én történetemet fogom elmesélni, hanem egy balga ember történetét! Egy emberét, akit Oxh behálózott, és most kénye-kedve szerint játszik vele, akár egy marionett bábuval. Ez az ember, legyen az egyszerűség jegyében Eliszter. Megrögzött bűnözőként tengette életét, mielőtt bekövetkezett a fordulat az életében. Egy napon ellopott valamit, amit nem kellett volna, és egy egész regiment fejvadász szakadt a nyakába. Menekülni próbált, és egy ideig sikeres is volt a bujdoklása, ám nem kerülhette el sorsát. Elfogták, és végezni akartak vele. De a sors valahogy mégis kegyes volt hozzá. Gátlástalanságának híre eljutott az Új Hajnal Fényeinek legfelsőbb köreibe. Oxh kegyelmet adott neki, s attól kezdve vakon szolgálni kezdte az Új Hajnal ügyét. Gyilkolt, csonkított, rabolt, és ha az élet úgy hozta, nem válogatott az eszközökben. Becstelenségének hamar híre ment, s ugyanilyen gyorsan vezére egyik kedvenc háziállatává lett. De ez még nem volt elég. Egyik utolsó küldetése alkalmával ellenségei elfogták, és kegyetlenül megkínozták. Rimánkodott a halálért. A végső pillanatban azonban maga Oxh tört be a kamrába, és saját kezével szabadította ki őt. Ilyenre még soha nem volt példa. Eliszter hűsége ettől, ha lehet, megsokszorozódott feléje. Zárójelben jegyzem meg, hogy természetesen Oxh saját emberei voltak a kínzó oldalon is, teljességgel lényegtelen részlet. A Hajnal vezetője nem ostoba ember. Szüksége volt egy olyan személyre az emberi faj képviseletében, kinek lojalitásában nincs oka kételkednie. Kihasználva az Eliszter lelkében dúló sötétséget, feltüzelve a benne lakó démont, még egy kolónia vezetését is rábízta, melyen gyakorlatilag azt tesz, amit akar. Idegengyűlölet, lincselések, diktatúra. És Eliszter emberi követőinek száma nőttön-nő… lassan meghaladja a Ligák emberek által alkotott haderejét.

- Ez a bolygó ismerősnek tűnik… - dünnyögte Adalric. Majd bevillant neki egy emlékkép, a kék-fekete kétfejű sast ábrázoló molinóról, amit először a bolygón látott, majd a Palliumon, mielőtt leütötte valaki.
- Ne csodálkozz ezen. Egyre nagyobb befolyással bír a körzetben az ember kolóniák körében. Mint mondtam, Oxh nem ostoba. Egyáltalán nem az. Csodálatra méltó, ahogy építgeti a kis fennhatóságát.
- Ki vagy te, hogy ennyi mindent tudsz róla? – kérdezte Adalric, ám a választ nem kaphatta meg. Hangos zaj hallatszott a folyosóról, majd lépések zaja.
Ösztönösen összehúzta magát, attól tartva, érte jönnek, ám tévedett. Két sziluettet látott elhaladni cellája előtt. Nyilvánvalóan frissen megismert szomszédjához jöttek. Feszülten fülelt.

- Lassan állj fel, fordulj a falhoz, és levegőt se vegyél! - mondta az egyik ismeretlen hang a szomszédos cella lakójának.
- Nyugalom Uraim! Senkiben nem szeretnék kárt tenni. Megtudhatom hová visznek?
- Nem! Egy szót sem akarunk hallani! Haladjon előttünk két méterrel, az első gyanús mozdulatra tüzet nyitunk! - hallatszott az őr hangja. Bizonytalan volt, talán félelem lehetett a hangjában. Adalric el sem tudta képzelni, ki lehetett a szomszédja, akivel az előbb beszélgetett. De az biztos, hogy nagyon tájékozott a Csillagköd ügyeiben, valószínűleg egy államférfi! És nagyon tarthatnak tőle, ha két őr is ennyire óvatos vele.

A bilincsek rabláncai egyre halkultak, ahogy távolodtak. Adalric szeme már régen hozzászokott a sötétséghez. Zavartan pislogott a bejárat felé. Lehetetlen! A cella ajtaja résnyire nyitva volt. Talán az agya űz vele kegyetlen tréfát, a szabadság hamis ábrándját tárva elé? Feltápászkodott, és közelebb húzódott. Kezével meglökte a vastag fémajtót, mire az nyikorogva kitárult. Hitetlenkedve nézett a mögötte felbukkanó folyosóra. Hálát rebegett a Fényesség Urainak, levetette átnedvesedett felső ruházatát, és felmérte fizikai állapotát. Ereje és lelkesedése kezdett visszatérni. Óvatosan kémlelt ki, tiszta-e a levegő. Egy percet sem vesztegethet el.

Minden erejét latba kellett vetnie, hogy ne veszítse el tájékozódási képességét. Eddig a pillanatig két őrrel találta magát szembe, mindkettőt könnyűszerrel semlegesítette. Miközben a kiutat kereste, agya lázasan dolgozott. Minden, amin idáig keresztülmentek, itt érhet véget. Lyesen, hasított bele elméjébe. Meg kell találnia társát. Ha egyáltalán életben van még. A menekülés ösztönös sürgetését felváltotta a szeretett bajtárs keresésének kétségbeesése. Biztos volt benne, hogy itt lesz ő is a börtön bolygón. A bizonytalanság érzetének növelése okán tehették őket külön cellába! Ketten együtt nagyob eséllyel törhettek ki az épületből.

Lehetőség szerint próbálta a legnagyobb területet bejárni. Bekukkantott minden helyiségbe, hátha megtalálja Testvérét. Már régen maga mögött hagyta a börtönt, körbenézve megállapította, valamiféle civil, de elhagyatott épületben lehetett. Egyre csak azon járt az agya, hogy leleplezze a Csillagköd békéje ellen irányuló végzetes összeesküvést, és hogy Lyesent életben találja. Tanítványa sokkal többet jelentett neki, mint eddig gondolta. Mindenben támogatta őt, hűségesen követte a legnagyobb veszedelemben is. Kiváló tanítvány, és… kiváló barát. Minden áron meg kell találnia. Megtorpant. A távolból mintha hangokat hallott volna. Fokozott óvatossággal közelített. A fal mellet haladva egy kis helyiség ajtajához ért. Megpróbálta kinyitni a kilincset, sikerült. Belépett. Fegyverraktár lehetett, mert a polcokon közelharci fénylény eszközöket látott. Levett két botot, és újabb kettőt a köpenyébe rejtette. Jó lesz arra az esetre, ha megtalálja társát, hiszen valószínűleg őt sem fegyverrel a kézben zárták be! A folyosó végén hirtelen eltűntek az őrök. Egyetlen helyiségből hallatszott némi zaj. Mintha vitatkoznának bent! Elkezdett közeledni a hang forrása felé, fegyvereit készenlétben tartva.

 
A bolygón a konferencia teremben folytatódott a tanácskozás.

- Nos, miért várakoztatsz minket Oxh? Ki miatt vagyunk itt? - kérdezte Eliszter, egyre türelmetlenebbül.

Az ajtó ekkor nyílt ki. A két őr jelent meg, és egy meggyötört csuklyás alakot vezettek, rabláncon. A jelenet meglepte Elisztert, így felpattant a székből. A rablánc és az őrök látványa rossz emlékeket ébresztett benne. Majd miután megnyugodott, újra helyet foglalt, és érdeklődve figyelte az idegent. Vipera némán szemlélte az eseményeket. Az arca érzelemmentes volt, szinte unottan bámulta a jelenetet.

Az idegen helyet foglalt az asztalnál. Oxh biccentett, mire az őrök levették a bilincseket, és sietve távoztak a teremből. Az idegen a csuklóját masszírozta.

- Ki ez az alak? - kérdezte Eliszter. Fura módon még Diast is meglepték a történtek.
- Nos, a vendégünk nem sokat tud rólunk, de itt az idő, hogy beavassuk a terveinkbe. - kezdte Oxh.
- Többet tudok rólatok, mint azt hinnétek. - vágott közbe az idegen. Ahogy szavai elhagyták a száját, Dias és Eliszter arcára hitetlenkedés ült ki, Vipera pedig egy pillanatra, megfagyott. - Nem tudom be kell-e mutatkoznom .. - hagyta félbe az idegen, majd lassan hátra csúsztatta az arcát árnyékba borító csuklyát. Eliszter és Dias áhítatosan figyelték az újonnan érkezettet, majd Dias mondta ki elsőnek az idegen nevét:
- Phantom ....

Vipera, ahogy magához tért előrántotta a pengéjét, és egyetlen repülő mozdulattal az alakváltó mellet termett.
- Állítsd meg! - kiáltotta Oxh Eliszternek, aki rávetette magát Viperára, és a földre rántotta. Diás is követte.

Phantom gúnyosan vigyorgott a székében, miközben a másik három hadakozott egymással. Vipera üvöltött a dühtől.
- Meghalsz te átkozott féreg! Meglakolsz a bűneidért!
- Vipera! Türtőztesd magad! Szükségünk van rá! - szólt Oxh, mire úgy tünt némileg csillapodott az éjoldali.
Phantom felállt, majd lehajolt a földre szorított Vipera mellé. Egészen közel hajolt az arcához, és lassan, halkan megszólalt.
- Nekem köszönheted az életed! A mostani életed. Nélkülem egy senki lennél, nem a Méregfog Klán vezére! A gyűlölet, ami ide vezetett téged, azaz én kezem munkája! Valójában én teremtettelek, és nem ez a fénylény! - suttogta a Vipera szuszogó arcába.
Oxh ekkora ért oda. - Elég legyen testvéreim! Mindenki foglalja el a helyét!

Vipera lassan felállt, ahogy a többiek is. Egy percre sem vette le a szemét Phantomról, miközben visszaült a helyére. Szíve még mindig hevesen vert, azonban már uralni tudta az érzéseit.

- Az egyetlen alakváltó, akinek még komoly befolyása van a független alakváltó kolóniákon, az Phantom. - folytatta Oxh. - Ő az erőt képviseli az alakváltók berkeiben. És a terv, amit leteszünk az asztalra, mind az ő, mind a mi céljainkat egy irányba tereli.

- Honnan tudod, mik az én céljaim, Oxh? - kérdezte kimérten Phantom.
- Sejtem! - mosolygott a fénylény. - De inkább elmondom mi a miénk! - folytatta. - Az emberi, az éjoldali, a fénylény és az alakváltó kolóniák egyesítése saját vezetőjük alatt. Hogy a négy faj, önálló területen, saját szuverenitással, egymással békében élhessen a jövőben. Mindezt egy 500 éves békeszerződés pecsételné meg. Így mind a négy faj, a Csillagköd megfelelő részén hódolhatna szabadon saját törvényeinek. Az éjoldaliak portyázhatnának a területükön található, a vereségük után felállni képtelen liga kolóniákon. Az emberek saját területükön hódolhatnának saját felsőbbrendűségüknek, olyan társadalmi rendszert alakítva ki a volt liga kolóniák "hasznosítása" céljából, amit jónak látnak. Az alakváltók ... - és Phantomra nézett - megvalósíthatják saját területükön a szigorú, vezér elvű államot, ami kis méretben ugyan, de hasonlíthat a Csillagbirodalomra.
- És mik a fények céljai, a saját területükön? - kérdezte Phantom.
- Jólét az ott élőknek. befogadjuk az elesett kolóniák polgárait és békét, jólétet biztosítunk a számukra. Egyedül így valósítható meg az, hogy a Csillagködben végre béke legyen.
- Ó a jámbor fénylények! - kacagott fel Phantom. - Azért itt elég sok a kérdéses pont, de jelen helyzetemben - nézett magára az alakváltó - azt hiszem ennél jobb kilátásaim nekem sincsenek. Nem igazán érdekel, hogy - és Viperára nézett - ki mit csinál a saját területén, de ha ti sem szóltok bele abba, hogy én mit teszek az enyémen, akkor ... még akár tetszhet is az ötlet!

- Rendben! Akkor most tartsunk egy kis szünetet, hiszen megérkezett a hűsítő és egy kis harapnivaló. - bontott asztalt Oxh, mert tudta, hogy ez az a pont, ahol egy kis pihenés kell az érzelmeknek. Egyelőre nem akarta, hogy több kérdés merüljön fel a résztvevők fejében.
Eliszter azonnal nekiesett a hidegtálnak. Két pofára zabált, miközben szorongatta a frissen kitöltött borát. Oxh-hoz csatlakozott Dias, és beszélgetésbe elegyedtek. Vipera az ablakhoz lépett, és próbálta emészteni a történteket. Phantom felbukkanása kizökkentette a megszokott állapotából, forrt benne a vér. A gondolataiba mélyedve egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy suttogó hang szólítja meg.

- Tudod, engem egyetlen apró kérdés zavar csupán. - hallatszott Phantom hangja, aki közben Vipera mögé érkezett.
- Egy? Egyetlen? Valóban? Engem is, csupán egyetlen kérdés emészt .. hogyan öljelek meg. Gyorsan, ahogy az izmaim és a vérem diktálja, vagy lassan, ahogy azt a lelkem szomjazza?
- Ugyan, ez ráér később is. De vajon te feltetted-e már a kérdést magadnak, hogy mi lesz a Ligák bukása után? Vajon meddig tűrik majd a Fények a portyáitokat? És meddig az én katonai fegyverkezésemet?
- Ezt hogy érted? - döbbent meg a Vipera hirtelen.
- Úgy értem, hogy ha ők jólétet és gazdagságot adnak a pornépnek, te pedig levadászod őket, meddig maradnak a Te területeden? Szerintem nagyon hamar megindul a népvándorlás a fények területe felé. A portyák a préda híján elfogynak. És az 500 éves béke nem engedi, hogy betörhess a másik 3 területre. - vigyorgott Phantom, miközben sokat mondóan Oxh felé biccentett. A Vipera döbbenten hallgatta Phantom szavait. Korábban sosem gondolt ebbe bele.
- Tudod Vipera, az egyik legborzalmasabb halálnem a kiéheztetés. Vajon meddig fogjátok bírni? 10 év? 50 év? 100 év? 500-ig biztosan nem!
Vipera megfordult és Phantom torkára helyezte a kezét, és szorítani kezdte.
- Fogd be a szád, Te féreg! Jobb halálnemet is tudok ... a légszomj!

Ekkor hatalmas csattanással berepült az ajtó. Az összes résztvevő az ajtó felé fordult, kivéve Oxhot. Ő pontosan tudta, hogy ez fog következni. Töltött magának még egy pohár üdítőt, háttal állva az új érkezőnek. Egy alak tűnt fel, két harci bottal a kezében.

- Soha nem köttethet paktum a Csillagköd ellen! Az életemet arra tettem fel, hogy jobbá tegyem ezt a világot! Figyelmeztettem a Ligákat, az üzenet úton van! Az életem árán is hajlandó vagyok feltartani titeket, és megvárni az erősítést! - közölte Adalric közben körbe nézett a szobában. Döbbenten látta Diast, akiben már-már megbízott, nem messze tőle pedig Phantomot, aki a legveszélyesebb alak volt az egész ködben. Majd megakadt a szeme a neki háttal álló fénylénynek, aki időközben megszólította őt.

- Tedd le a fegyvered Adalric! Már vártalak! Nincs helye erőszaknak köztünk. A mi célunk is pontosan az, ami a tiéd! Jobbá tenni ezt a világot! Békét és jólétet hozni népeinknek, egy hosszú-hosszú békeszerződés mellett. És biztos vagyok benne, hogy Te is mellénk fogsz állni.

- Nyilván te vagy Oxh, az Új Hajnal elhozója! És mégis mitől vagy ebben olyan biztos? - kérdezte Adalric.
Oxh megfordult, lassan, és egyenesen Adalric szemébe nézett. - Azért, mert ismerlek! - felelte.
Adalric arca elfehéredett. Kezéből a botok kihullottak, és lassan a padlóra estek. Csupán egyetlen szó hagyta el az ajkait, az is erőtlenül:

- Lyesen ....

Cimkék: Adalric, Oxh, Vipera,

1. könyv Ébredés 2. könyv Szikrák 3. könyv Háború 4. könyv Fények 5. könyv Árnyak 6. könyv Koalíció 7. könyv Pajzs